Vallomás

Kissé tudathasadásos az állapotom.

Mintha kettős életem lenne...

Az egyre valószerűtlenebb jelen:

az álomszerű munka, feladat,

(ami most a valóság mégis)

s az a kitágult szűk virtuális,

mely valahogy valóságosabb.

Itt feltöltődhet az ember,

mint út menti pihenőn, energiával,

s kinccsé válik minden szavam,

(Fénylő, vakító fehér arany...)

egymást erősítő csöpp kitérők:

kellemes, bódító,...és céltalan.

Ez is egyfajta tapasztalás,

ha mást nem is,

ezt meg tudjuk adni egymásnak,

míg lassan, újult színnel, erővel

nekifeszülhetünk a valóságos

valóságnak...

De tudod ugye:

visszavárlak