Péntek

Eléd megyek.

Lassított filmfelvétel - látomás vagy, ahogy közledsz felém. Egy biciklista őrült gurulása egymásnak szabadít minket, s nem marad a tág világból más, csak egy fül, egy nyak, s egy kabátba csomagolt váll.

A harapófogó ujjak csendes bizsergetést küldenek, mire megszállja a számat egy szerénynek tűnő mosoly.

Közben elsétál mellettünk az a barokk stílusú ház, s irigykedve néz ránk különc magányából.

A mély megnyugvás ellenőrzi mindkettőnk vérkeringését, s mert hibát nem talál, nevető, boldog tekintet ajándékoz.

Ez már a szobád.

Egy gyomor még követelőzve reklamál, de egy okos száj, melynek hallgatás is van a tudásában, lekenyerezi.

Ismét a szobában, melynek kisfiús a képe, a játékos komoly dolgok és a vidám politika lefoglal egy kicsit. Közben a borongós boldogság ballagna kifelé, igyekszik meglógni az ablakon át. Nem hagyjuk. Játszunk vele, mint macska az egérrel, aztán elengedjük, jóllakottan legyintve.

Most felfedezlek jó?

Öt kóbor ujj, mely eltévedt kint az asztal alatt, s ijedten pihent meg a combomon, de mikor eszébe jutott, hogy a vajkéssel valami dolga van, elillant.

Erős karod gyengesége, mely most csak simogatni. tud. S a hosszú szempillád alatt a zöldes fényű lágy mosoly. Hát igen, ez mind te vagy.

Néhány szó, mely picit talán illúzióromboló, elbújik a szemrehányó várakozásban.

Aztán a csókzáporban ázó szavak elolvadnak lassan, segélykérést is elfelejtenek küldeni, engedelmesen meghalnak.

Nagyon jó veled - hangzik még el, de a végén nem marad más, csak a rossz álmokat űző alvás, mely éberen őrködik az összekulcsolt kezünk felett