Az új tanítvány

Sára belépett a templomba. Hátára erősítve ott volt a gyermek, karján letakart kosár.

A hűvös, enyhén dohos levegő körbe ölelte, enyhítő frissességet kölcsönzött neki. Mikor megszokta a félhomályt, beljebb lépett. A csecsemőt tartó leplet, amivel a hátára rögzítette, megigazította kissé, és úgy indult meg határozottan az oltár felé.

Az ajtó csapódását hallva a pap előjött.

- Sára. - mondta üdvözlésként.

- Atyám. - bólintott Sára.

- Mi járatban? Korán jöttél. Még nincs gyónásidőd. És a mise is csak 10-kor kezdődik.

- A faluban nem akarnak kiszolgálni. Mintha a pénzem fertőzött lenne. Egy-egy gyolcsot, gyertyát tudtam csak venni. És néhány zöldséget.

Se kenyeret, húst...Azt mondta a mészáros, hogy sajnálja, nagyon, de fél, hogy átkot venne magára, ha segítene egy boszorkánypalántát. Kenyeret még megtanulom, hogy készítsem, nem lehet annyira nehéz, de vödör is kéne, és edény is jól jönne még. Bár az egyelőre elég, amit felvitettünk.

A pap lehajtott fejjel hallgatta. Imára kulcsolt keze az ölében nyugodott. Ismerte az embereket. Babonás, félős népség, akik nem hallgatnak a józan logikára. Az újításokat meg eleve elvetik. A kalmár sem tudott mást eladni, csak amit már eddig is.

- Vödörrel ki tudlak segíteni. - mondta végül halkan, de Sára folytatta:

- Velendekéknél baba születik. Felkértek bábának. De nem vihetem oda a porontyot. Itt hagyhatnám, amíg ...amíg elvégzem a feladatot?

A pap rátekintett. Kényelmetlen volt a kérés, volt egyéb feladata is még a mise előtt. De úgy érezte tartozik az asszonynak a nagylelkűségéért.

- Talán a szakácsné hajlandó rá- mormogta maga elé. - Tejet hoztál?

- Nem. Jázmin épp vemhes. Nincs teje még. Másik kecskét is akartam ezért venni. Hoztam gombát, ha elfogadja cserébe a tejért. - s a kis kosarat oda tette a pap lába elé.

- Szépek- mondta Kél atya leülve a padra, és felemelt kettőt- hármat, megforgatta az ujjai között. - megkérdezem Varát...az új szakácsnőm- egészítette ki látva Sára kérdő pillantását.

Klara a múlt héten máshova került. Nem hagyta nyugodni az átok hiedelme. Se a szentenciák, se a cella magányában lévő elmélkedések nem hatottak. Se gyónás, se az úr szavai. Folyton rémálom gyötörte. Így áthelyezték.

- Értem. - hajtotta le fejét Sára. A hátán a gyermek mocorogni kezdett és nagyon ásított.

- Ébredezik?

- Igen, lassan ennie is kell. Ha lenne kis tej...egyharmados hígítással adom még neki.

- Értem- bólintott a pap.

Sára leoldotta a hátáról a kicsit. Kél atya ahogy a kezébe vette, a csöppség rámosolygott, és gügyögni kezdett kivillantva az a csöpp fogát, amely oly sok nehézséget okozott most nekik.

- Beszél? - nézett Sárára.

- Ugyan. Csak próbálkozik. De már feláll, ha van mibe kapaszkodnia. - válaszolta a nő felállva. - Néha úgy néz rám, hogy azt hiszem megszólal.

- De te beszélsz hozzá, gondolom.

- Hát kihez beszéljek, atyám, mégis? - hördült fel a nő.

- Isten igéjét is ismertesd. - állt fel a pap is vigyázva a gyermekre.

- Hát tenném én, atyám, ha a képes lennék olvasni a bibliát. - nézett kis kaján mosollyal Sára. Tudta, hogy az ártatlanok védelme és a térítés mennyire szívügye Kél atyának. És őt nagyon izgatta a betűvetés és az olvasás.

- Olvasni? - nézett rá az egyházfi megrökönyödve. - Mégis, hogy képzeled?

- Hát ahogy maga. - vont vállat tiszteletlenül Sára. - vagy naponta feljárna hozzánk a hegyre igeolvasásra?

- Ugyan már, ez képtelenség- mondta a pap szigorúan, s leült újra. A mozdulatra a kisded elkezdett nyüszögni a kezében.

- Maga szerint nem tudnám megtanulni? Én? Aki ismeri az erdő mező minden virágát, fáját, főzetei hatását? - tette csípőre kezét Sára.

- Ej, asszony, éles nyelved egyszer bajba sodor, meglásd- mondta a pap mosolyogva. Majd elgondolkodva kissé elfordult. Ránézett a keresztre feszített Krisztusra, majd a kezében lévő kisdedre. - habár...- kezdte lassan. - Mért ne.

Sára meglepetten nézett rá.

- De senki más nem tudhatja, hogy tanítalak. - Sára némán bólintott. - és cserébe viszont. - folytatta a férfi, - cserébe te is tanítod nekem a füveket.

Sára széles mosollyal fél térdre ereszkedett, és az atya kezében lógó rózsafüzérkeresztre hajolt, és megcsókolta.

- A gyónási időben csináljuk. - folytatta Kél atya- Egyik héten te tanítasz valamit, másik héten én.

- Ha atyámnak módjában áll, el is tud néha kísérni a begyűjtő utakra. Akkor azt is látja, hogy melyik növényt, hogy lehet megtalálni.

Kél atya teljesen felvillanyozódott.

- Remek. - állt fel megfeledkezve, arról, hogy egy gyermek van a kezében, éppen hogy el tudta kapni, hogy ne essen le. - Nagyszerű - ismételte. - Lepréselem a növényeket, és lejegyzem ...képekkel együtt, hogy a papiruszt ne rongálja az esetleges rothadás.

- Ahogy óhajtja atyám, de...de most már mennem kell. Ha nagyon sírni kezd a kis banyám, csak mézes gyolcsot rakjon a szájába, azzal majd elnyammog.

Így történt, hogy Kél atya tanította Sárát olyan tudományokra is, melyeket csak megszentelt egyházi férfiúk tudhattak. Tanította betűvetésre, olvasásra, latinra, isten irgalmasságára.

És Sára tanult. S minél többet tanult, annál keményebb s konokabb asszony lett belőle. Mennél többet olvasott, annál jobban látta kora hibáit, és önnön tehetetlenségét és keserűségét.