Delon meséje

Na, akkor meséljek? Tényleg?

Van ám mit, mert amit én átéltem Svédben, hallod, az aztán lehetne egy külön regény. Nagyon durva volt. Hát csoda, hogy életben vagyok, b...meg. Ott voltunk a maffia közepén. Azon a környéken ott volt a Jugó maffia, az arabok, az ázsiaiak. Ott voltunk kint már két hónapja. Hallod? De pénzt egy vasat nem kaptunk. Úgy hidd el. Kinn voltunk vagy 14-en. Egy nagy csarnokban. De enni sem kaptunk.

Azt képzeld el, a faszi, az öreg kőműves szabályosan rosszul lett az éhségtől. De dolgozni kellett. Menni kellett. Tiszta terrorba voltunk. Hidd csak el. Ha valaki szólni, mert, azt megverték. Jól van, engem nem érdekelt. Én bementem a boltba, fogtam a kosarat, beleraktam, ami kellett, kiflit, paradicsomot, szalámi paprika... aztán félrementem egy sarokba, és megettem.

Azt bírom, mikor a nagy heroinosok jönnek, meg a nagy függők, hogy jaj, az utcára kerültem, és a kukából ettem.

S mondja nekem, hogy tudod milyen az, kukából enni?

Én meg mondom, b...meg, mért ettél onnan? Én is voltam utcán, én is anyagozok, mint te, haver, de én nem nyúltam soha életemben a szemeteskukához. Soha! Ott van az a hatalmas bolt. Én nem éheztem soha, tudod. Engem nem érdekelt. Éhes voltam, ettem.

Dehogyne. Persze, hogy megfogtak. Nem is egyszer. Mondom az őrnek, hogy most mi van? Mondom neki, igen ettem. Éhes voltam, nincs pénzem. És? Na jól van aszongya. Menjél... Ennyi. Igen. Az nem kellemes, persze.

Nyilván, ami pénzem volt,  ment anyagra. Kint ráadásul könnyebben és olcsóbban is jutottam hozzá.

Na de, amit mesélni akartam. Ott vagyunk egy csarnokban, érted. 14-en magyarok, hogy megyünk ki dolgozni, érted. És éhezel. Olyan volt a hely, mint egy szeméttelep.

Azt mondja a haverom, hogy lopjunk már valamit ezeknek a szerencsétleneknek, mert itt döglenek meg éhen.

Én meg nézek rá, nagy szemekkel, hogy mégis, hogy gondolta? De tényleg. 14 embernek?

Magamnak még csak-csak.

Ki sem viszem a boltból, ott megeszem, ami kell. De ennyi embernek hogyan?

És akkor így ülök, érted, a földön ott van egy csomó ruha szerte szét dobva, meg lábosok, meg a fasz tudja még mi. Szóval ott van közte egy kerekesszék is felborulva. Nézem a széket, így ahogy most látsz. Kezemben a cigi, nézem, nézem, előre hajolva, és akkor a combomra csapva felállok. Vettem egy pulcsit a földről, de olyan három XL-es volt. A térdemig leért, hallod? Hihi...Meg egy kabátot, az is akkora, hogy ketten belefértünk volna.

Fogtam az övet, a pulcsi alját megkötöttem. Olyan voltam, mint egy zsák.

Érted.

Fogtam egy siltes sapját, és elkértem az egyik gyerektől a napszemüvegét.

Kérdezte, mire kell az nekem. Mondom, ne törődj te azzal, hozunk nektek kaját. Elvettem a szemüvegét, és beleültem a székbe, és mondtam a haveromnak, hogy no, megyünk a boltba. Mondom neki, hogy most gyere, mondom, gyere, most így már fogunk tudni hozni 14 embernek kaját. Hát hogyan Delon, hát hogy gondoltad?

Elmondtam neki.

Bemegyünk, te szépen betolsz engem a boltba, a kosarat ide rakod az ölembe, én majd ide fogom magamhoz.

Mondom ott az embereknek, hogy szedjétek össze az összes pénzt, amitek csak van. Összeszedtünk egy kevés aprót. Mindenkinek csak aprója volt, tudod, egy-két korona. Mindenki adott bele, és csak annyi jött össze, hogy egy kenyeret el tudjunk hozni. 17 korona. Annyi volt akkor egy kiló kenyér.

Honnan, honnan? Valaki üvegeket vitt vissza, vagy dobozokat, érted, vagy amit kaptunk, mert néha kaptunk olyan rossz féle cigit, és azt meg tovább adta valakinek. No a lényeg, hogy annyi azért összejött.

Mentünk a boltba, az ölemben a kosár, és ahogy mentünk, raktuk a kosárba a dolgokat. Aztán kerestünk egy helyet, ahol nem volt kamera. Na, most akkor én ide mindent betermelek, csak figyeljél, mondom a haveromnak. Úgy kitömtem magamat, hogy ahogy úgy ültem a székben, éreztem, hogy a nadrágszíj, ami alul összefogta a pulóvert, kajakra feszült.

Attól féltem, hogy majd kicsúszik, vagy szétreped a szíj, és akkor minden, ami ott van kiömlik a földre. Akkor ott nekünk végünk.

Úgy ki voltam tömve, hogy úgy néztem ki az akkori 60 kg-al, mint egy hatalmas 150 kg-os, egy mozgássérült nagy darab, elhízott pali. Úgy néztem ki. Hihi...Sapka, szemüveg.

Na de várjál.

Mindent raktunk, mindent. Egy idő után a csávó már nem is kosárba, hanem hátulról dobálta, a kabátba rakott mindent. Levette a polcról a cuccot, bumm be. Tusfürdőt, nagy rúd szalámikat...mert fürdeni se tudtunk, hallod.

Na, OK megvan minden, jövünk kifele.

Na ezt figyeld. Van vagy 15 pénztár, tömve a bolt, tudod. 15 pénztár, és akkora sort képzelj el, olyan 6-7, 8-10 méteres sor. Mindegyiknél olyan 10 15 ember előttünk, tömött kocsikkal.

Na mondom, fasza. Minden sornál őrök, érted. Kezdtem ideges lenni. Ki vagyok tömve, ez itt szétszakad rajtam...A haverom, hallod, az úgy félt akkor már, hogy remegett, mint a kocsonya. Néztem rá, hát látom, hogy veres a feje, mint a főtt ráknak. Nagyon be volt szarva.

Beszélni nem igazán beszélhettünk, mert az feltűnő lett volna.

Ez meg remeg, én ott vagyok kitömve, hallod...a végén még elájul a félelemtől és nem is tudom mi lesz. Odasúgtam neki, hogy na csak toljál oda, de ne féljél, ne remegjél, csak nyugodjál meg, ne féljél.

Ahogy elindultunk, ott a hosszú-hosszú sor a kocsikkal a sok emberrel, se elmenni nem tudsz, se kikerülni őket, tudod, egy nagy bevásárlóközpont ahogy dugig van. Én meg mikor oda értünk, elkezdtem hangosan nyögni, meg jajgatni. Hihi.

Képzeld el, bent a boltban, egyre hangosabban, hogy mindenki már minket nézett. Én meg kapálóztam, elfordítottam a sapkát a karommal, a szemüveg félrefordult, és jajgattam, hogy toalett, toalett, tudod. És mindjárt, képzeld el, megindul az egyik biztonsági őr, egyenesen felénk.

A gyerek meg, aki velem volt, már úgy remegett a keze, hogy szabályosan rázkódtam a tolószékben. Majdnem elájult.

Mondom neki, kapaszkodj erősen a székbe, te, nehogy elájulj itt nekem. Aztán csak nyögdécseltem tovább, szemeim felakadtak, sapka tudod félre, mint aki már tényleg nagyon rosszul van. Oda jött az őr, kérdi mi van. Mondom neki elhaló hangon. Toalett... toalett.

Kérdezte tőlünk, hogy csak ez a kenyér lesz? Mondom neki, igen, csak az van.

Na akkor oda szólt előre, és képzeld el, hogy egy egész sor így félre. Egy egész sor a pénztárnál. Én meg fullra kitömve, tudod.

Megyünk ki, a biztonsági őr meg előttem, ő vezet bennünket, aztán adom oda a kenyeret, hogy majd azt fizetjük, de még azt sem kellett kifizessük.

Mondta, csak menjünk, nem kell kifizetni, vigyük, menjünk.

Na de várjál, még nincs vége.

Még nem vagyunk kint.

Még be kellett menni a wc-re. A haverom addig kint sápadozott a biztonsági őr mellett. Én meg csapkodtam, az ülőkét, az ajtókat, mindent, mindent, hogy tudják, nagyon sietek, tudod. Lehúztam, megnyitottam a csapot

...ja, ja...nem volt más bent. Ez mondjuk nagy mázli volt. Tényleg.

Na kijöttem, köszöntem az őrnek, és akkor a haverom kitolt.

Visszamentünk a helyre, ahol laktunk, és a székből alig tudtam kiszállni. Aztán leültem így, és a nadrágszíjat kiengedtem, felálltam, és az a sok cucc mind kifolyt. Hallod, volt ott akkora halom, hogy a térdemig ért körbe. Esküszöm.

Sajt, szalámi, tusfürdő, szappan, gyümölcs, kaja, minden, amit csak el tudsz képzelni.

Na az nagy műsor volt. Hihi.

Nagyon kemény volt. De ha nem csináljuk meg, nem ettek volna. Ja.

Így legalább nem csak enni, kicsit fürdeni is tudtak. Tudom, ez most nem mentség, hogy ez bűn, de akkor, ott nem számított.

Oh miket megcsináltunk, te jó isten!