Csalódás

Összetört szívemben karó

mit a magány szúrt bele tövig

kihúzni ,ó én nem merem,

dacos jelen űrje még szorít.

Szívemből karót csak kihúztam,

nyílt sebből lassan vér bugyog,

Én közönnyel nézem,

hogy zúzza szét e folyam

        a feléd húzó szándékot.

Eltört szívem var takarja,

kemény páncél lett, figyelő,

ha csók, jó szó le is vakarja,

Nem tud lenni lelkes, repdeső.

Leszúrt szívem gyógyulóban,

de könnyhályogos még szemem,

látom valahol mosolygás van,

szándékom,

        az erőst most eléd teszem.

Seb fojtotta izzó vágyat,

akarásom dobva, s nevetve,

vidám-harsány kóborlásban

rejtem én el,

        hogy itt nem vagyok szeretve