Sára

Sára volt a legjobb bába s füves asszony a négy faluban. Tudta is magáról, hogy tudása mit ér, így sokszor sarkos kemény beszédével az atyákat s az elöljárókat többször megsértette. De senki nem emelte fel szavát ellene. Elnézték mogorva természetét, és szájas vitára hajlamosságát, mivel sok életet köszönhettek tudásának.

Legyen akár farfekvés vagy ikerszülés, egyszerű nátha, himlő vagy bármely más ördög hozta nyavalya, Sára átsegítette a kicsiket, de a nagyokat is egyaránt mindenből. Félelemmel vegyes tisztelet övezte. Tisztelték. De nem szerették.

Ő sem tartotta magát jó embernek. Nem jónak kell lenni, mondogatta mindig, hanem okosnak, s tudással telinek.

Kél atya kedvelte. Isten tudja talán csak, hogy miért. Bár ő minden embert szeretett.

Azt rebesgették, hogy Sárának volt családja is a háború elején még. Aztán hogy odavesztek. Hogy a dögvész vagy a háború miatt, azt már nem lehetett tudni. S a pokol tüzét is jobban kívánta az, aki efelől kíváncsiskodott nála. Így hát a rejtély így rejtély maradt.

Az a hír is járta, hogy ő is egy volt az átkozottak börtönéből szabadultaknak. Szikár alakja, csontos, fürge keze, s kemény, szürke tekintete az embereket csak megerősítette ebbéli hitükben. Kevés ember szabadult onnan ki, és azok is összetört betegekként, haldoklókként távoztak a börtönláztól. Sára hogyan maradt meg, csak a jó isten tudja.

Kél atya művelt ember volt. Hithű s lojális, de érdeklődő és nyitott. S bár nem volt fiatal, mozgása energikus és erőteljes maradt. Sárával többször is beszéltek a kötelező gyónáson kívül is. Rossz nyelvek kikezdték volna tisztaságát emiatt, de Sára gyógyító, segítő keze már minden családban adott egészséget, életet, s aki megpróbálta nyelvét köszörülni rajtuk, igen pórul járt.

Így hát már nem volt furcsa, hogy Kél atya kettesben maradt Sárával.

- Mit tervezel? - kérdezte most az asszonyhoz fordulva, hogy magukra maradtak.

- Hát nem tudom...horgasztotta le a nő a fejét, míg a véres gyolcsokat kezdte összeszedni, hogy a frissen rakott tűzre dobja azokat. - Tényleg nem tudom, atyám.

- Valóban egészséges? - intett az atya fejével a kis szoba felé.

- Igen. És erős. De az asszony....

- Tudom, tudom...- intette le a pap hátra vetve két kezét a derekára, és elkezdett fel- alá járkálni. - Én nem hiszek a boszorkányságban. Ostoba babonaság, melynek több áldozata van, mint a pestisnek... Istenben hiszek. Isten irgalmában... Én értelek. De a gyermekről a grófnak akkor is tudnia kell.

- Atyám! Az is gyilkosság lenne. - mondta hirtelen Sára hangosan. A pap fegyelmezőleg felemelte a kezét. A nő elhallgatott, de keményen nézett az egyházfira. - A grófnak mindegy. - folytatta halkabban. - Atyám tudná vállalni Isten színe előtt, hogy magára hagy egy egészséges csecsemőt? A gróf kitaszította saját vérét, csak mert várandós lett. Itt kellett élnie egyedül. Mit várhatnánk tőle, hisz megtagadta?

- Hallgass Asszony! - kiáltott rá a pap - Túl sokat engedsz meg magadnak! - de nem folytatta. Kinézett az ablakon és hátra téve a kezét elmélázott. - Ebben az egyházközösségben nincs olyan istenfélő lélek, aki befogadná a gyermeket. Félnek ezek a gróftól is, de leginkább a saját babonájuktól. A parókiára sem hozhatjuk...

- Én majd felnevelem. - mondta Sára gyorsan.

Kél atya lassan felé fordult és fürkészően nézett rá.

- Te? - kérdezte vontatottan. - Miért?

- Mert nincs más. - mondta Sára.

- Levinnéd a faluba?

- Nem, dehogy. Hamar kikezdenék. Láthatta atyám, hogy Klara is mennyire őrült módra viselkedett.

- Igen...igen...- horgasztotta le a fejét Kél atya almélázóan. - S mi lesz a házaddal? Jószágaiddal? S miből tartanád el a gyermeket? - tekintete fürkésző volt, ahogy a nőre nézett. Tudta, hogy van valami, amit Sára nem árul el neki.

- Jószágaimat felhozhatom ide is. De majd kell szerezzek egy kecskét is...A házam meg tudná használni a rend iskolának, vagy ispotálynak. Dolgozni dolgozhatnék ugyanúgy, mint eddig. Ha születendőben van egy gyermek, a ministránsokkal atyám tud üzenni számomra. A templomban addig a gyermek ellehetne, míg odavagyok... Aztán ha a gróf nem tudja meg...még lenne némi járandóság is. - nézett sandán felfelé.

Kél atya idegesen járkálni kezdett.

- Veszélyes játékot játszol, Sára. - suttogta maga elé. - Nagyon veszélyeset... De Istennek tetszőt. - állt meg a szóra hirtelen és az asszony szemébe nézett. - Kapsz néhány állatot, magokat. Most majd én tanítok neked valamit. Megtanulod a kertgondozás mesterségét...Ha már itt kell éljél. Akkor majd el tudod magad tartani abból, amit kapsz, és amit megtermelsz. Ha nem jössz be a faluba, és itt maradsz a gyermekkel, meg tudlak óvni. Egyébként nem. Megéretted? A grófnak tudnia kell, mi történt. Akárhogy is lesz, mindannyian Isten kezében vagyunk.

Sára hirtelen letérdelt az atya elé, és hevesen megcsókolta a kezét. A pap a másik kezét a fejére helyezte, és egy imát mormolt!

- Isten segítsen meg bennünket! - mondta még, és elindult kifelé a házból. - Várd meg az embereket, és ügyelj, hogy rendben eltemessék a szerencsétlent. A holmijaidat felküldjem velük?

- Igen atyám, megköszönöm. És a kislány? Nem kereszteli meg?

- Nem... A kereszt szentségét majd később kapja meg. Most nem úgy készültem.

- Értem, atyám.

- Nos, Sára, - szólt még a pap visszafordulva- jól meggondoltad, te ezt?

- Hát nem, atyám, hogy őszinte legyek, nem...De azt hiszem, hogy így lesz a legjobb.

A pap bólintott, körbe nézett, és megkérdezte:

- Bútoraidból hozassak fel valamit?

- Nem is tudom. - követte Sára az férfi tekintetét. - még ezt át kell gondoljam, atyám.

A pap bólintott, és áldásra emelt kézzel keresztet rajzolt Sára homlokára, fogta a szentelt vizet, és a ház négy sarka felé suhintott vele.

- Ennyit tudok még tenni érted. - mondta végezetül, és elindult kifelé.

Sára még sokáig nézett utána az ajtóban állva, míg el nem tűnt a lejtőn, majd bement a kisdedhez. A gyermek aludt. Csendben és békésen, Bölcsőjén is fehér csipkék. Mint egy kis angyalka. - gondolta az asszony- Mennyire más lenne, ha nem lenne az a fog... Leguggolt a kis bölcső mellé, és fölé hajolva ezt suttogta:

- Nah, kis boszorkám. Ketten vagyunk...ne félj, itt maradok veled. Ketten leszünk. Most általam másodszor is megszületsz. Újjá születsz. Csak ne félj semmit. És most keresünk neked egy szép kis nevet.